Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Tálas osztrák sikerét fokozni szeretné a csb-n

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2015-03-11 08:53:08


Tálas Bence is részt vesz a tornászok szombati férfi csapatbajnokságának 1. fordulóján a Tornacsarnokban, amely egyben az első válogató is az áprilisi Európa-bajnokságra. A Vasas versenyzője remekelt a közelmúltban megrendezett linzi nemzetközi viadalon, ahol több mint 60 indulót megelőzve megnyerte az egyéni összetettet és csapatot is elsőséghez segítette.

   - Nagyon örülök, hogy végre ilyen jól ment a torna. Edzőmmel az volt a célunk, hogy felszabadultan versenyezzek, és magabiztosságot szerezzek. Ez sikerült is, mindössze a lólengésben volt egy apró rontás. Nem is számítottam az egyéni győzelemre, őszintén szólva meg is lepődtem. Annak pedig külön örülök, hogy csapatban Svájcot felülmúltuk, hiszen több mint 10 éve nem volt erre péda. A tavalyi évem ráadásul nem sikerült túl jól, mert állandóan fájt a vállam, de most végre túl vagyok ezen a problémán. A szezon végén több mint egy hónapot a kondietermben töltöttem minden délután, és megerősítettem a vállamat, ennek tudom be, hogy most már úgy tudok edzeni és versenyezni, hogy egyáltalán nem érzek fájdalmat.

A válogatott tornász felkészülése jól sikerült, állítása szerint tiszta fejjel és kiegyensúlyozottan tudott versenyezni. Így szeretne majd a szombaton 10.30 órakor kezdődő férfi csapatbajnokság 1. fordulóján is a szerekhez állni, amely egyébként dupla téttel bír, hiszen az első válogató az Eb-re.

   - A válogatón több szeren erősebb gyakorlatokkal mutatkozom be, mint Ausztriában. Nyújtón és korláton az úgynevezett nagygyakorlatomat adom elő, ezek kiindulópontszáma a legmagasabb az országban, Linzben is ezekkel versenyeztem. Tavaly sok új elemet tanultam, most ezeket az anyagerős gyakikat szeretném minél jobban teljesíteni, lehetőség szerint hiba nélkül bemutatni. Mivel már nem fáj a vállam, ez lelkileg is nagyon sok erőt adott, így szeretnék minél jobban szerepelni, a cél az, hogy bekerüljek az Eb-csapatba.

2015 márciusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)