Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Indul a Tornász Akadémia

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2014-06-12 13:29:27


A Magyar Torna Szövetség a budapesti Telepy Károly 12 évfolyamos iskolában 2014 szeptemberétől Tornász Akadémiát indít, és erről már az érdeklődő szülőket is tájékoztatta egy szülői értekezlet keretében.

A MATSZ a korábbiakban szerződést kötött a IX. kerületi iskolával, ezért tud elindulni egy Tornász Akadémia rendszerű képzés az intézményben, amelyre az utánpótlás fejlődése érdekében nagy szükség van. Az érdeklődő szülők tájékozatást kaptak arról, hogy az Akedémiára járó gyerekek napi két edzésen vehetnek részt. Egyedi órarendet kapnak, plusz korrepetálást biztosítanak számukra, az edzéskre buszokkal szállítják őket, a tanárokkal internetes kapcsolatot is tarhatnak, a vidékieknek pedig kollégiumi elhelyzést is jár. Az akadémiára augusztus végéig lehet jelentkezni.

Puskás Jenő, férfi utánpótlás szövetségi kapitány:
Nagyon nagy dolognak tartom, hogy szeptembertől el tud indulni az ilyen típusú oktatás, a fejlődéshez ugyanis mindenképpen napi két edzésre van szükség. Örülök, hogy sok az érdeklődő. Augusztus végéig lehet jelentkezni, a MATSZ honlapjáról letölthető jelentkezési lapon, és a szövetség továbbítja az iskola felé a kérést. Már több korosztály is érdeklődött, a Tonász Akadémiára fiúk és lányok egyaránt járhatnak, és a 12 évfolyamos iskola bármelyik évfolyamára jelentkezhetnek.
Az akadémia tájékoztató anyaga letölthető innen.
A jelentkezéshez szükséges adatlap innen letölthető.

Az akadémiára jelentkező nem budapesti sportolók számára - egyéni jelentkezés alapján - kollégiumi elhelyezés lehetséges a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban. Jelentkezési lap a tájékoztató alatt található.

kollégiumi tájékoztató

Kollégiumi jelentkezési lap a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumba, 1. oldal
Kollégiumi jelentkezési lap a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumba, 2. oldal

2014 júniusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)