Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Torna Eb: hatalmas mezőny, csütörtökön a magyarokkal kezdődik a férfiak versenye

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2018-08-08 11:17:41


Harminchét nemzet 151 felnőtt és 158 junior tornásza veszi birtokba a glasgow-i SSE Hydro csarnokot, hiszen ahogy a női mezőny hazatért az Eb-ről és átszerelték az arénát, már színre is lépnek a férfiak a kontinensviadalon.

A férfi Európa-bajnokságon a lebonyolítás hasonló a női versenyhez: a felnőtt férfiak kedden, a juniorok szerdán tartják pódiumedzésüket. Csütörtökön a felnőtt kvalifikációval kezdődik meg a verseny – közép-európai idő szerint 11 órakor, és a magyar válogatott rögtön az első szubdivízióban kezdi meg szereplését. Minden szeren három gyakorlatot kell bemutatni, és nem esik ki egy pontszám sem.Persze az egy dolog, hogy a magyarok a tervek szerint 13.15-ig letudják szereplésüket, mert az utolsó csoport csak 21.45-kor végez, ekkor derül ki a végeredmény és a csapat-, valamint szerenkénti döntőkbe bejutók kiléte is. A csapatdöntőbe a legjobb nyolc ország jut be, a szerenkénti finálékba pedig a legmagasabb nyolc pontszámmal rendelkező tornász (szokás szerint egy országból legfeljebb kettő).

Pénteken a junioroké a terep, 11 órától közel 23 óráig zajlik a verseny, a magyar fiatalok a második csoportba (mely 15 órakor kezdődik) kaptak besorolást. Eredmény itt is csak késő este lesz – itt a felnőttekkel ellentétben a selejtező pontszámai alapján összetett győztest is hirdetnek, és nem lesz külön csapatdöntő. További különbség, hogy itt lesz kieső pontszám – szerenként négyből a három jobbik pont számít be a csapatversenybe.

Szombaton a legjobb nyolc csapat a fináléban dönt arról, hogy ki ül az európai tornasport (csapat)trónjára, vasárnap pedig 11 órától a junior, 15.30-tól a felnőtt szerenkénti döntők következnek.

A magyar felnőtt férfi válogatott Babos Ádám, Boncsér Krisztián, Kiss Balázs, Ryan Sheppard, Vecsernyés Dávid összeállításban vesz részt az Európa-bajnokságon, míg a junioroknál Balázs Krisztián, Mészáros Krisztofer, Molnár Botond, Tomcsányi Benedek és Vízlendvai Máté szerepel.

„Apró bizonytalanságok voltak, de összességében rendben ment a pódiumedzés, az edzők is így vélekedtek. A gyakorlatokban előforduló hibákat kijavították, próbálták szokni a szereket, szerdán pedig a fiatalok gyakorolnak. Szerencsére mindenki egészséges” – summázta az edzésnapot Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára, csapatvezető.

FÉRFI TORNA EB, GLASGOW

(Az UEG hivatalos kiírása szerint)

    Augusztus 8., szerda: junior pódiumedzés
    Augusztus 9., csütörtök, 11.00–21.45: felnőtt kvalifikáció (Magyarország az első, 11.00-kor kezdődő csoportban szerepel)
    Augusztus 10., péntek, 11.00–22.30: junior kvalifikáció (Magyarország a második, 15.00-kor kezdődő csoportban szerepel), egyben csapat- és egyéni összetett döntő
    Augusztus 11., szombat, 14.00–16.25: férfi csapatdöntő
    Augusztus 12., vasárnap, 11.00–13.40: junior szerenkénti döntők
    Augusztus 12., vasárnap, 15.30–19.00: felnőtt szerenkénti döntők

ÉLŐ PONTSZÁMKÖVETÉS (juniorok): https://www.glasgow2018.com/results/ecgjr18/en/artistic-gymnastics/daily-schedule.htm
ÉLŐ PONTSZÁMKÖVETÉS (felnőttek): https://www.europeanchampionships.com/results/en/all-sports/competition-schedule.htm

Nincs kép a galériában!

2018 augusztusi hírek

Hírarchívum

2024 - április (22)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)