Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Régi-új országos bajnokok

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2015-09-11 19:21:27


A nőknél a Csillag Tünde, a férfiaknál Tálas Bence nyerte a tornászok Prolan egyéni összetett országos bajnokságát.

A viadal a korábbi válogatott tornász, Mihók Ádám búcsúztatásával kezdődött, aki 2014 decemberében befejezte a tornát, és azóta pontozóbíróként és a BHSE edzőjeként tevékenykedik. Az ob dupla téttel bírt, a nők és a férfiak számára egyaránt, hiszen ez volt az első vb-válogató is egyben. Kovács István férfi szövetségi kapitány szerint a válogatott keret tagjai a felkészülési időszaknak megfelelő formában versenyeztek, viszonylag kevés volt a rontás, mindenki úgy teljesítette a gyakorlatokat, ahogy elvárták tőle, így ezen az úton kell tovább készülni. A lólengés olimpiai bajnoka, Berki Krisztián a nagyszámú közönség „Hajrá Krisztián” biztatása mellett lépett a szerhez, méghozzá márciusi vállműtéte óta először. Már a több mint egy hete fennálló vállizomideg-problémája miatt - amely nem a korábbi műtéttel áll összefüggésben - nem tudta hibátlanul bemutatni a gyakorlatot, ez pedig 14.550 pontot ért. A selejtezőben az első helyet 15.000 ponttal Hidvégi Vid szerezte meg, aki csak ezen a szeren indult kisebb sérülése miatt. A Prolan ob-t Tálas Bence nyerte meg egyéni összetettben, Dudás Ádám és a címvédő Babos Ádám előtt. A legmagasabb pontszámot egyébként a szintén magyar válogatott Ryan Sheppard hozta, 82.050 pontot, aki versenyen kívül indult.

A férfiak első vb-válogatójának eredményét a szövetségi kapitány hétfőn hirdeti ki.

Külön érdekesség volt, hogy az ob-n két egykori kiváló válogatott tornász, Supola Zoltán és Gál Róbert is tiszteletét tette.

A nőknél Csillag Tünde végig kiegyensúlyozott, erős és magabiztos gyakorlatokat mutatott be, örült, hogy a gerendát is hibátlanul adta elő, és régi talajgyakorlata is jól sikerült, így a Delfin SI SE versenyzője nyerte meg a Prolan egyéni összetett országos bajnokságot. A második helyet az olimpikon Böczögő Dorina szerezte meg, új talaját a közönség vastapssal értékelte, ráadásul felemáskorláton is újított. A harmadik helyen holtverseny alakult ki Divéky Luca és Makra Noémi között, Divéky végig tudásának megfelelően, hibátlanul szerepelt.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány elmondta, összességében elégedett a női válogatott teljesítményével, voltak ugyan rontások, de ez az őszi szezon első versenye, és ezekkel a hibákkal számoltak is. Az előzetes tervekkel ellentétben a felnőtteknél Horváth Enikő, a junioroknál Kovács Zsófia nem állt a szerekhez. A kapitány a vb-válogató eredményeit szombaton hozza nyilvánosságra.

Folytatás szombaton a Tornacsarnokban 10:30 órától a férfiak és nők szerenkénti döntőivel.

Csillag Tünde:
Már kétszer voltam egyéni országos bajnok, utoljára három évvel ezelőtt. Nem számítottam rá, hogy első leszek, verseny közben nem is néztem a pontszámokat, mert zavar. Az új ugrásom jól sikerült, gerendán nem estem le, a felemáskorlát gyakorlatom új volt, a talaj a régi. Boldog vagyok, hogy aranyérmes lettem, meg is lepődtem.
Berki Krisztián:
Sajnos már másfél hete érzem a vállamat, de nem a műtéti hellyel van a probléma, hanem az egyik izommal. Bizonyos elemeknél, eléggé fáj, ráadásul ez két nappal ezelőtt jött ki, nagyon erősen. Egyelőre ez van, így tudtam megcsinálni a gyakorlatot, de a lényeg az, hogy nem az operáció miatt van a probléma.

Eredmények, egyéni összetett országos bajnokság

Nők:
    1. Csillag Tünde Delfin SI SE 52.700 (edző: Rácz Gábor, Vizer Erzsébet)
    2. Böczögő Dorina TC Békéscsaba 51.600
    3. Divéky Luca KSI SE 51.200
       Makra Noémi TC Békéscsaba 51.200

Nők, junior:
    1. Székely Dóra Delfin SI SE 47,500 (edző: Rácz Gábor, Vizer Erzsébet))

Férfiak:
    1. Tálas Bence Vasas SC 81.850 (edző: Vereczkei István)
    2. Dudás Norbert FTC Ybl Tervező 81.550
    3. Babos Ádám FTC Ybl Tervező 81.350

2015 szeptemberi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)