Aerobik: Hegyi Dóra a csúcson vonult vissza

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-11-02 12:16:41


A legeredményesebb magyar női aerobikversenyző, Hegyi Dóra 22 év után a hétvégi Magyar Kupa-döntő és Hungarian Open eredményhirdetése után ünnepélyes keretek között vonult vissza sportaerobik versenyzői pályafutásától, amely több Világjátékokon, Európa-bajnokságon, világbajnokságon való kitűnő szereplést és érmes helyezést jelentett.

Hegyi Dóra visszavonulása 22 év után, a  hétvégi Magyar Kupa-döntő és Hungarian Open eredményhirdetését követően

Hegyi Dóra egészen fiatalon kezdett sportolni Debrecenben, először a szertornával, majd az aerobikkal ismerkedett meg: „Négyéves korom óta vagyok a mostani edzőimnél, Kovácsné Laurinyecz Juliannánál és Kovács Juditnál. Igazából anyukám vitt el, mert elég tartáshibás voltam. Ovis tornával kezdtünk, majd szertornával, ugyanis akkoriban az egész egyesültünk azzal foglalkozott. 1996-97 körül jött az ötlet, miután már nem volt a szertornában több lehetőség, hogy egyesületi szinten átálljunk az aerobikra. Volt egy átmeneti időszak, egy-két év, amikor mindkettőt csináltuk egyszerre, majd ’98-ban végleg az aerobikra váltottunk.”

A sportaerobikos sikerek pedig nem várattak magukra sokáig, a ’91-es korosztály egy nagyon jó és erős csapatot alkotott: „Tulajdonképpen egy nagyon jó generációnk volt. 2004 volt, amikor úgy igazán beindult az egész a Nemzetközi Torna Szövetség vonalán az aerobik, mi akkor nyertük meg csapattal az első nemzetközi korosztályos bajnokságot. Attól kezdve töretlenül sikerült haladnom, persze voltak kevésbé eredményes időszakok is. A sok dobogós helyezés közül talán az idei Világjátékok három érmére vagyok a legbüszkébb, főleg a páros ezüstre, mert abban nagyon-nagyon sok munka volt.”

Vegyespárosban a pécsi Bali Dániellel alkottak duót, akivel a távolság miatt nem volt mindig egyszerű a felkészülés, és nem kevés áldozatot hoztak: „Ha valamit meg szeretnénk oldani, akkor azt mindig meglehet. Nagy áldozattal járt, de inkább a Dani részéről, hiszen ő többet jött, ha csapatoztunk, akkor Mazács Fanni is jött vele. Budapesten vagy Debrecenben találkoztunk, illetve én is mentem Pécsre, de szerencsére mindig sikerült jól összehoznunk. Annyira fantasztikus párost alkottunk, hogy nagyon könnyen ment a közös munka, mert egyből kapcsoltunk egymás reakciójára. Igazából teljesen mások vagyunk, de mégis annyira könnyen, és szinkronban dolgoztunk mindig, hogy nem kellett azért annyira sokat együtt gyakorolnunk. Mindenki a saját egyesületében megcsinálta a gyakorlatát, felkészült fizikálisan, amikor találkoztunk, akkor meg csiszoltuk az összmunkát 2014 szeptemberében kezdtük el a közös munkát, Dani ugyanis öt évvel fiatalabb nálam, így várnom kellett rá, hiszen junior volt. Lementünk Pécsre, megcsináltunk egy fél gyakorlatot, és sosem felejtem el, azt mondták az edzőink, hogy az első nyolc ütemnél, ahogy megmozdultuk egyszerre, már tudták, hogy ez működni fog. Erre az évre pedig már kiforrott az egész, úgymond utolértük egymást. Dani egy őstehetség a sportágunkban, úgyhogy nem volt vele nehéz.”

A Világkupa-győztes Hegyi pályafutása nem volt kiegyensúlyozott, voltak benne hullámvölgyek, de mindig sikerült átlendülnie a holtpontokon: „Tipikusan az a versenyző vagyok, aki nem volt szuper tehetséges, olyan, aki erre a sportágra született. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ide eljussak, úgyhogy nekem nagyon fontos volt, hogy ezzel példát is mutassak a feltörekvő generációnak. Nem csak az őstehetségek tudnak oda eljutni, ahova mondjuk én. A hétvégi Magyar Kupa-döntőn léptem utoljára színpadra, elég tudatosan készültem a visszavonulásra, lélekben és testben is.”

Éppen ezért a sport mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetett, ugyanis 2012-ben lediplomázott az ELTE pedagógia és pszichológia karán, ahol rekreáció szervezést és egészségfejlesztést tanult, majd aerobikedzői képesítést is szerzett. Az egyetemi évek alatt nem volt egyszerű helytállnia versenyzőként: „Amikor fenn voltam Pesten, magamat edzettem, illetve mindig megkaptam az edzéstervet az edzőimtől. Minden pénteken hazamentem Debrecenbe, vasárnap pedig már indultam vissza. Három évem ingázásból állt, illetve online tréningekből, vagyis küldtem a videót, az edzőim megnézték, kijavították. A videókból sokat tanultam, ahogy visszanéztem magam. Nem volt egyszerű három év. Ennek ellenére soha nem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam a debreceni Flex HD-t. Már 12. alkalommal ez a legeredményesebb egyesület Magyarországon, és olyan képzés, olyan gyerekanyag van évről évre, ahol mind versenyezni, mind dolgozni nagyon jó. Egyébként nem terveztem, hogy ennyire a sportban maradok, de hála Istennek így alakult. Mindenképp fontos volt a sport mellett a tanulás, hiszen ez nem egy biztos megélhetés. Mióta befejeztem az egyetemet, visszaköltöztem Debrecenbe, és az óta edzősködöm az egyesületnél, illetve ami nagyon foglalkoztat, az a versenyzőket képviselő pozíció, ugyanis a 2016-os világbajnokságon a sportolók megválasztottak a Nemzetközi Torna Szövetség Aerobik szakágának a versenyző képviselőjévé. Ezáltal évente jó pár találkozón részt kell vennem, hogy képviseljem az aerobikosok érdekeit, illetve a sportágat. Ezek kívül pedig ott van a versenydressz díszítés, tervezés, abból is elég sok megrendelésem van már világszerte, tehát még ezt az irányvonalat is szeretném továbbvinni. Az edzői munkásságom pedig ugyanúgy folytatódik, a 4 évesektől kezdve égészen a 17 évesekig mindenhol besegítek, de vannak konkrét csoportjaim is. Remélem, hogy egyre többet tudok majd a top versenyzőknek is segíteni, így, hogy én már nem velük edzek, hanem őket edzem.”

A Világjátékok-ezüstérmes összességében pozitívan értékelte az elmúlt 22 évet, mert olyan emberré változtatta, amilyen lenni szeretett volna: „Megszámlálhatatlan visszajelzést és szeretetet kaptam az évek során, amelyek mind hozzásegítettek ahhoz, ami most következik. Bíznak bennem az emberek, és azt várják, hogy tényleg történjen végre valami a sportágunkban, azon a vonalon, hogy közelebb kerüljünk az olimpiához. Remélem, hogy tudok majd segíteni.”

Hegyi Dóra legfontosabb eredményei:

Világjátékok 2017 Wroclaw 2. hely (páros) , 3. hely (csoport, aerodance)
Európa-bajnokság 2017 Ancona 2. hely (egyéni, páros) 3. hely (team ranking, csoport)
Világbajnokság 2016 Incheon 2. hely (páros)
Világkupa Sorozat Győztes párosban (2016)
Európa játékok 2015 Baku
Világkupa Sorozat Győztes egyéniben (2015)
Európa-bajnokság 2015 Elvas 1. hely (team ranking) 2. hely (egyéni, csoport) 3. hely (páros)
Európa-bajnokság 2013 Arques 3. hely (egyéni)
Világjátékok 2013 Cali 4. hely (aerodance) 5. hely (csoport)
Világjátékok 2009 Kaohsiung 5. hely (csoport)

2017 novemberi hírek

Hírarchívum

2024 - április (22)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)