Torna: Két ezüst- és egy bronzérem a koperi Világkupán

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-05-13 21:33:15


Három dobogós helyezéssel zárták a magyar tornászok a koperi Világkupa szerenkénti fináléinak első napját, ahol Kállai Zoltán lólengésben második, Berki Krisztián harmadik, Dévai Boglárka pedig ugráson a második pozícióban zárt.

A GP-győztes Kállai Zoltánnak sikerült javítani a kvalifikációban kapott pontszámán, így 14.700 ponttal ezüstérmes lett. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztiánnak korrigálnia kellett a gyakorlata elején, ezzel súlyos tizedeket veszített, a zsűri 14.600 pontra értékelte produkcióját, mellyel a dobogó harmadik fokára állhatott.

Az Eb-bronzérmes Dévai Boglárka a selejtezőben elszenvedett sérülése után nyaki fájdalmakkal indult a szerenkénti döntőkben ugráson, ahol második ugrását sikerült szépen kiviteleznie, és 14.150 ponttal megtartotta a selejtezőbeli második pozícióját.

Folytatás vasárnap, a szerenkénti döntők második napjával, ahol Al-Salty Dália gerendán, Vecsernyés Dávid pedig nyújtón lesz érdekelt.

Dévai Boglárka:
Nagyon szerettem volna talajon is döntőbe kerülni, de mivel a sérülés miatt nem sikerült, úgy voltam vele, hogy akkor az ugráson tudjak jól szerepelni. Próbáltam kizárni a fájdalmat, nem mondom, hogy könnyű volt, mert például a duplacsavarnál is fejjel indítom be a forgást, és most nem tudtam úgy elindítani, mint ahogy kellett volna. A döntőbeli teljesítményemmel igazából elégedett vagyok, örülök, hogy meg tudtam tartani a kvalifikációs helyet. A brazil lány, aki megnyerte, az annyira jó volt, hogy nem lehetett megelőzni.
Rácz Gábor, női edző:
Nagyon féltem Bogi ugrásától, mert az előző nap, a selejtezőben nagyot esett talajon, és a nyaka nagyon fájt, az első ugrásnál ezért szét kellett nyitnia a lábát, de a második ugrása jól sikerült. Úgyhogy nagyon-nagyon örülünk, hogy így összejött, szép teljesítmény volt, kihozta magából a maximumot.
Kállai Zoltán:
Nem volt tökéletes gyakorlat, de mondhatjuk, hogy jól sikerült, maradt benne egy picike hiba, de elegendő volt a második helyre. Most 6.1-ből indult a gyakorlatom, ez a teljes, normális gyakorlatom. Magasabban volt a kiinduló, mint a selejtezőben, és a végpontszám is magasabb lett. Elégedett vagyok, mert Eb után vagyunk, az első félévnek a vége felé, és mindenki fáradtabb már ilyenkor, de ennek ellenére jól sikerült a gyakorlat.
Berki Krisztián:
Nem lett volna rossz gyakorlat, az ellenolló kézállásban volt egy pici erőlködésem, mert nem úgy jött ki, ahogy szerettem volna, és elég sok energiát felemésztett, utána a leugrásban C-vel ugrottam le az E-érték helyett. Így a végére, ha jól számolom, kiesett négy tizedem, így csak 5.8-ból indultam, 8.8 lett a kiviteli pontszámom, úgyhogy ez a 14.600 úgy gondolom, hogy reális. Az Európa-bajnokság óta próbáljuk szinten tartani a gyakorlatot, természetesen ugyanolyan formában nem tudok lenni, mint az Eb-n voltam, de talán ez így is van rendjén, nem lehet a végsőkig fizikálisan és mentálisan is ugyanazon a szinten lenni. Várható volt, hogyha egy picit korrigálnom kell, akkor sajnos benne van, hogy nem biztos, hogy jól tudom végigcsinálni a gyakorlatot, de azt kell mondjam, hogy szerencsére eljutottam a végéig, igaz, hogy a leugrás nem sikerült, de a többi az rendben volt.
Janik Pál, férfi edző:
Krisztiánnak a gyakorlat elején volt egy korrigálása, amelyben eléggé elfáradt. Zoli egy szép gyakorlatot csinált, határozott volt, elégedettek lehetünk. A kiindulópontszáma is nagyobb volt, mert a selejtezőben nem tett bele egy D-elemet egy megbillenés miatt, de a döntőben sikerült, és így mind a kiinduló, mind a végpontszám is nagyobb lett. Elégedett vagyok, mert eddig mindenki, aki a fináléba került érmet hozott. Vecsernyés nyújtón a szerenkénti döntők második napján közel lehet a dobogóhoz, vagy akár rá is állhat, elnézve a mezőnyt és a gyakorlatokat, minden esélye megvan egy szép eredményre.

2017 májusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)